Bevezető óra

Részt vettem a bevezetés a pedagógiába nevezetű órán mint első éves tanári szakos hallgató. Tanárnő elmondta a legfontosabb információkat az órával kapcsolatban, illetve, hogy mikkel fogunk foglalkozni a félév során az óra keretén belül.

 

Miután tanárnő elmondta a legfontosabb információkat, körbe kellett  rajzolni azt a kezünket amelyikkel nem tudunk írni. Miután ez megtörtént, mindenkinek választania kellett egy gombot,s azzal a személlyel került párba, akiére a leginkább hasonlított a saját gombja. A következő feladat az volt, hogy rá kellett írni kéz ujjaira azt az öt tulajdonságot amit fontosnak gondolunk a tanári pályával kapcsolatban. Én személy szerint a segítőkészséget, a megérthetőséget, a pontosságot, a humorérzéket és a lendületességet írtam. A segítőkészséget amiatt tartom fontosnak, hogy ha egy diák bármilyen problémával küzd, mindig próbáljunk segíteni számára. A megérthetőség az nagyjából megegyezik a segítőkészséggel, vagyis legyünk elnézőbbek a diákokkal szemben, ha valami például nem úgy sikerül elsőre, mint azt elvárnánk. A humorérzék amiatt szerepel a felsoroltak között, mert egy tanuló sokkal szebben gondol vissza arra a tanárára, aki vevő volt a poénokra. Rendkívül fontos a pontosság, hogy egy tanár az órákon ne csak testben, hanem lélekben is ott legyen, illetve, hogy felkészült legyen az adott óra anyagából. A végére pedig a lendületességet hagytam, vagyis, hogy mindig újítson a tanítási módszerein, úgy haladjon mint a technikai fejlődés.

Rendkívül tetszett az, amit az órán hallottam, és már nagyon várom a következő alkalmat.